Petőfi költészete a kortárs képző- és iparművészetben

Időszaki kiállítás / Cifrapalota

Petőfi költészete a kortárs képző- és iparművészetben

-

Az emlékév (PETŐFI 200) részeként megrendezett tárlatot alapvetően tartalmi alapúnak szántuk, ugyanis a Petőfi Sándor arcképét megjelenítő művekkel szemben ma is aránytalanul kevés a művészetének tartalmi oldalával, gondolataival, költői képeivel foglalkozó alkotás. Ezt az űrt szerettük volna e kiállítással – legalább jelképes mértékben – betölteni. Éppen ezért nem a „nemzeti költő” sokadik portréját vártuk – kivéve természetesen, ha a művész ábrázolása szerves része a mű „mondanivalójának” – hanem arra kívántuk ösztönözni kortárs művészeti életünk legjobbjait, hogy Petőfi költészetének tartalmi elemeiben (szerelem, boldogság keresése, hősi halál, nemzet, személyes szabadság, a költő feladatai, a vátesz felelőssége, a családi idill utáni vágy, a jók és a gonoszok harca, népmesei hagyományok, szülőföld, az emberiség gondjai stb.) mélyedjenek el, s annak hatása jelenjen meg, tükröződjön az újonnan – de egyes esetekben akár évtizedekkel korábban – született képző- és iparművészeti alkotásokban, teret adva a szubjektív értelmezéseknek, korunk vizuális nyelvezetének is.

A kecskeméti múzeum által közzétett felhívás nyomán beérkezett alkotások közül a zsűri összesen 113 alkotó 123 művét, sorozatát javasolta kiállítani és a március végén megjelenő katalógusban szerepeltetni. A zsűri titkos szavazás után öt alkotónak adományozott díjat: Damó István grafikusművész és Lisányi Endre képzőművész Kecskemét MJV fődíját, míg a „Minek nevezzelek?”-díjat Pittmann Zsófia képzőművész, Székely Móri Márta festőművész és A. Varga Imre képzőművész kapta.

Fontos kiemelnünk, hogy a kiállítás szerves részeként, a Nemzeti Kulturális Alap (PETŐFI 200 Ideiglenes Kollégium) támogatásával, múzeumpedagógiai foglalkozásokat is szervezünk. Ennek egyik eleme a Múzsám: Petőfi címmel megjelent, s mindenki számára megvásárolható munkafüzet. A kiadványban számos – színes képekkel illusztrált – feladat vár az általános iskolába járó diákok számára, közepén kivehető melléklettel, amely többségében a kiállításban megtekinthető műalkotásokból válogatott matricákat tartalmaz.

Bejelentkezés, információ a múzeumpedagógiai foglalkozásokkal kapcsolatban: Merinu Éva múzeumpedagógusnál (+36 20 257-5019; cifrapalota.muzped@gmail.com)

Galéria